Gázkészülék szerelőt évente érdemes hívni
A konvektor szerelés csak egy nagyon kis szelete a munkánknak - Mutatjuk, miben kérheti még egy gázkészülék szerelő segítségét
Ha ősz, akkor konvektor szerelés. Ilyenkor, a fűtési szezon kezdetén ugyanis sokan döbbennek rá arra, hogy bizony nem ártana átnézetni a készüléket mielőtt azt újra használni kezdenék. Aminek mi nagyon örülünk. Hiszen ez egyfajta tudatosságot jelent. Ez jó dolog, viszont amiatt már kevésbé vagyunk boldogok, hogy minderre az utolsó pillanatban kerül sor. Hiszen így nehéz minden igényt kielégíteni. Főleg ha a konvektor karbantartás, konvektor szerelésbe megy át. Előfordul ugyanis, hogy valaki csak egy általános vizsgálatot kér, aztán menet közben kiderült: a konvektor valamelyik alkatrésze elhasználódott. Merthogy attól még, hogy a fűtési szezon végén működött a berendezés, nem jelenti azt újbóli bekapcsoláskor megint kifogástalanul fog üzemelni. Gyakran állásukban is tönkremennek az alkatrészek. Ezt hívják úgy, hogy elfárad. Főleg, ha 20-30 éves konvektorról van szó. Bár itt megjegyeznénk, hogy ezek a régi készülékek örök darabnak tekinthetők. Ha meg is hibásodik, egy gyors alkatrész csere után újból teszik a dolgukat. Már amennyiben olyan gázkészülék szerelő ment ki a címre, aki inkább a régi javítása mellett teszi le a voksát, nem pedig egyből új konvektor vásárlását javasolja. Mi az előbbi körbe tartozunk. Mi azt mondjuk, konvektor szerelés szép szakma, a sikerélmény pedig akkor a legnagyobb, ha egy kidobásra ítélt berendezésből is újra működőképes készüléket tudunk varázsolni. Fűtésszerelő cikkekSzóval mi szívesen foglalkozunk konvektor szereléssel is. Nem csak olyan munkát vállalunk, ahol csak annyi a feladat - leegyszerűsítve -, hogy kapcsoljuk be a készüléket.
Nálunk a konvektor típusa sem számít
Legyen szó parapetes konvektorról vagy kéményes kivitelről, minket nyugodtan hívhat. Gebe László +36 30 949 2052Nekünk szívügyünk a konvektor szerelés. És nem csak azért mert örök daraboknak tekinthetők. Hanem mert rendkívül gazdaságosak. Egy átlagos konvektor egy szobát nagyon könnyen befűt. De létezik olyan nagyobb méretű öntöttvas konvektor is, ami akár egy kis lakást is képes melegen tartani. A konvektorok esetén a hatásfok 80-85 százalékot is elérheti. Legyen az parapetes vagy mondjuk egy HÉRA gázégővel ellátott cserépkályha helyett szerelt kéményes konvektor. Merthogy ilyenekkel is találkozni. Ez utóbbiaknál viszont azt fontos tudni, hogy a biztonsági felülvizsgálatnál jóval körültekintőbbnek kell lenni. Ugyanis a kéményes konvektor az égéshez szükséges oxigént a lakás légteréből nyeri.
De ne ragadjunk le csak a konvektoroknál. A gázkészülék szerelőt ugyanis más típusú fali és mobil fűtőberendezések ellenőrzésével is megbízhatjuk. Szóval ha mondjuk a fürdőben egy kiegészítő fali vagy mobil fűtő berendezést is üzemeltetünk, nyugodtan kérjük ennek is felülvizsgálatát a gázkészülék szerelőtől. Már csak azért is mert az ilyen gázkészülékek szintén a belső légtérből veszik el az égéshez szükséges oxigént.
Mi van akkor, ha mi nem tartanánk igényt a gázkészülék felülvizsgálatra?
Ha csak akkor hívnánk gázkészülék szerelőt, ha már nem működik a berendezést?Ezt is lehet. Bizonyos ideig. Egy rendelet szerint ugyanis a gázkészülékeket öt évente, a gázvezetékeket pedig tíz évente kötelező felülvizsgáltatni. Mindezt pedig jegyzőkönyvvel dokumentálni.
Mi az, amit ilyenkor megvizsgál a gázkészülék szerelő?
A készülékek tekintetében a konvektor, a tűzhely, a kazán… gyakorlatilag minden gázos fűtő berendezés számításba jön.
Ezeknél a gázkészülék szerelő megnézni:
- a berendezés biztonságosan van-e rögzítve, szakszerű-e a bekötés
- megfelelő-e a tömörsége, nem szivárog-e
- működnek-e különféle biztonsági reteszek, úgy mint: túlfűtési retesz, lángérzékelő…
- megfelelő-e az égéstermék elvezetés, nincs-e visszaáramlás
- biztosított-e a levegőellátás, levegő utánpótlás
- ellenőrzi az EPH védelmet
- a gázkészülék hatásfokát
- illetve a gázkészülék környezetét (nincs-e olyan éghető anyag a közelben, ami begyulladhat)
Mire kérhetjük még meg gázkészülék szerelőt a karbantartáson és a szervizen, gázkészülék beüzemelésen kívül? Éves karbantartások
Mondjuk kérhetünk tőle tanácsot a megfelelő gázkazán kiválasztásához.
Ezt egyébként egyre többen megteszik, akiknek röviden csak annyit mondunk:
A turbós gázkazán esetén
- olcsóbb a készülék, de drágább a kéményrendszer
- kiváló radiátorhoz és padlófűtéshez is
- akár meglévő központi fűtéshez is vásárolhatjuk
- gyorsan felfűti a lakást
Ezzel szemben a kondenzációs kazán
- drágább a készülék, de olcsóbb a kéményrendszer kialakítása
- magasabb a hatásfoka
- inkább nagyobb ingatlan alapterülethez való (minimum 60 négyzetmétereshez)
- jó választás, ha még nincs kialakított fűtési rendszer, nincsenek még radiátorok
- padlófűtéshez is jó választás
Illetve hozzátesszük még azt is, hogy a kondenzációs kazánok a hagyományos kazánokhoz képest 30 százalékkal kevesebb gázt használnak fel. Továbbá hosszú élettartamúak, csendesek és magas hatásfokkal üzemelnek. Ami annak is köszönhető, hogy a működésük teljesen szabályozható. Sőt, ezeknek a berendezéseknek van egy úgynevezett mikroprocesszoros vezérlő- és felügyeleti rendszere, ami még a hibatárolást és a diagnosztikát is elvégzi. Szóval esetleges meghibásodás esetén rendkívül gyors a javítása.
És mi a helyzet a padlófűtéssel?
Erről is sokan érdeklődnek. Megéri, nem éri meg? Sok a kérdés. Röviden csak annyit tudunk mondani, hogy rendkívüli módon növeli a komfortérzetet. Megfelelő kivitelezés esetén sokkal kellemesebbnek érezzük a padlófűtés által leadott hőt, mint a radiátor hőjét. De ez csak egy dolog - bár egyáltalán nem elhanyagolahtó. A padlófűtés ugyanis nem csak, hogy a komfortérzetet növeli, kisebb energiafelhasználással teszi mindezt. Mindezek ellenére, kizárólag padlófűtéssel melegen tartani egy lakást nem ajánlatos. A közösségi helyiségekben ideális. Ott használjunk járólapot a padló burkolására. A szobákban inkább maradjunk a radiátoros fűtésnél és a parkettánál - mint burkolatnál. Gyakori kérdés még, amit gázkészülék szerelőnek feltesznek a korszerűsítés előtt álló ügyfelek: Padlófűtés kiépítéseEgyedi vagy központi fűtés?
Erre röviden azt válaszoljuk, hogy az egyedi fűtés hatásfoka jelentősen elmarad a központi fűtések teljesítményétől. És mivel az egyedi megoldások a központi egységekhez képest sokkal nehezebben szabályozhatók, ezért az előbbiek kevésbé komfortosak.Persze ez csak pár tipp. Ezek azok, amiket elsőre elmondtunk - röviden. De természetesen igény szerint részletesebb tájékoztatást is szívesen adunk. Akár az alacsony vagy magas hőmérsékletű rendszerekről is informáljuk az ügyfelet.
Ahogy arról is, hogy mit kell tenni akkor, ha gázszivárgást érez a lakásban. Ez ugyanis valamilyen szinten kötelességünk egy-egy szerelés vagy karbantartás után.
Amit mindig elmondunk:
- Ha az utcán, esetleg a társasház lépcsőházában érez gázszivárgás, akkor gázszolgáltatót kell hívnia.
- Amennyiben a lakásban észlel szivárgást, a készülék előtti gázcsapot és a gázmérő facsapját is zárja el.
- Ezután szellőztessen alaposan.
- Ne használjon nyílt lángot.
- Illetve ne változtassunk az elektromos készülékek üzemállpotán. Bármilyen elektromos szikra okozhat ugyanis gázrobbanást.
- Azt, hogy miért alakult ki gázszivárgás, a gázkészülék szerelőnek kell kiderítenie.
- A szerelést pedig csakis jogosultsággal rendelkező szakemberre bízhatjuk.
- Ezt úgy ellenőrizhetjük, hogy elkérjük arcképes gázszerelő igazolványát.
Legyen szó tehát tanácsadásról, karbantartásról, szerelésről, új készülék beüzemeléséről, minket hívhat Budapesten.
Sőt, nem csak a bejegyzésben felsoroltak esetén, hanem az alábbiak feladatok elvégzésében is számíthat ránk:
- felületi fűtések, padlófűtés, falfűtés szerelését, különböző fűtési rendszerek összehangolását
- radiátoros fűtési rendszer szerelését
- radiátorok szerelését
- radiátorszelepek cseréjét
- vízteres kandallók bekötése, azok összehangolás más fűtési rendszerekkel
- vegyestüzelésű kazánok beüzemelése, karbantartása javítás
- kazáncsere
- tágulási tartályok cseréje
- biztonsági szelepek, automata légtelenítők cseréje
- fűtési rendszerek beszabályozása, beállítása
- kondenzációs kazánok telepítése
- Fűtés szerelés és javítás
Hívjon minket. Budapesten és egész Pest megyében vállalunk gázszerelési munkákat.
Telefon: +36 30 949 2052
Szerző: gebemester
Közzétéve: 2019-11-19 16:34:55